Sárbogárdi Múzeum Egyesület

Nevezetességek

Járásbíróság

Járásbíróság

A két világháború között gimnázium szerveződött a településen. Ahogy felmenő rendszerben nőtt az osztályok száma, úgy volt egyre nagyobb szükség iskolaépületre. 1925-ben megvásárolta a község a római katolikus templom melletti, Soldos Kálmán tulajdonát képező üres telket, amelyen a környékbeli birtokosok adományaiból kezdték építeni az emeletes iskolaépületet. Ehhez az állam 20 millió korona összegű támogatást nyújtott. Az építkezés 1926-ban fejeződött be. Ám a gimnázium melletti határozott kiállás híján 1928-ban Sárbogárd első középiskolája 8 éves működés után megszűnt. 

Az épület a reálgimnázium megszűnését követően állami tulajdonba került, s a járásbíróság vette birtokba, majd a háború után ebben működött az ún. sárga általános iskola. A modern új iskolaépület elkészültével azonban egyre kevesebb funkció jutott az emeletes épületnek. Ma a Családsegítő Szolgálat használja egy kisebb részé, a volt tantermek raktárként funkcionálnak..

Támogasson minket!

Amennyiben egyetért Egyesületünk kultúra pártoló és ápoló tevékenységével, s szeretné, hogy Sárbogárd emlékeit méltó helyen őrizzük és mutassuk be, támogasson bennünket adója 1 százalékával!

A Sárbogárdi Múzeum Egyesület adószáma: 18003644-1-07

Köszönjük a segítségét!